U14 szezon rövid értékelése

2019.07.16, 21:31 Kosárlabda UP
Hosszú még az út, de jó irányban haladnak a fiatalok

ASE U14 (2005, 2006 korosztály) 2018/19 szezon rövid értékelése

    2018/2019 szezon nagy reményekkel indult az ASE U14 csapat számára, mivel előző években, alacsonyabb korosztályokban nagyon kevés ilyen ellenfél volt, aki tudott ellenünk győzni. Először „két generációs” korosztályban indultunk, úgyhogy tudtunk, hogy nem lesz egyszerű a dolgunk, mivel más csapatok tiszta 2005-ös korosztályokkal játszott, mivel Paksi csapat vegyesen, sőt több volt fiatalabb korosztályba tartozó játékos. Szezon folyamán nagyon jól ment a „szekér”, aminek az eredménye országos legjobb 16 csapat közé való, szinte sima bejutás volt. Az maga már nagyon jó eredmény, mert U14-es korosztályban egy év különbség nagyon látszik, leginkább magasságban és sebességben.

 

    Szezon utolsó periódusban, amikor legjobban kellett volna játszani, sajnos nem sikerült jó formát folytatni és utolsó 9 meccsből egyiket se tudtunk nyerni. Így pici keserű szájízzel zártunk a szezont, mert biztos vagyok benne, hogy legalább legjobb 12 csapat között volt a helyünk. Lehetőségek jönnek, élni kell velük....nagyon sajnálom, hogy nekünk nem sikerült. Annak ellenére, ha szezon előtt valaki kérdezte volna, hogy mi a cél, azt mondtam volna, hogy „B” döntő nagyon szép eredmény lenne és most, pár héttel szezon után újra így gondolom. Gratulálok a fiúknak, remélem, hogy továbbra is motiváltan fognak dolgozni.

 

    Nem csak U14 Nemzeti bajnokságon indultunk, hanem U14 „B” csapatunk régióban játszott és U16 korosztályban is indultunk leginkább tapasztalat szerzés miatt. Remélem szerzett tapasztalatok jövőben fognak kamatozni, viszont valószínűleg ilyen fiatal játékosoknak sok volt a meccs mennyiség és emiatt is nem így sikerült a szezon vége, mint akartunk. Nem egyszerű kis városban nagy dolgokat tervezni, de 2005/6 korosztály nagyon jól úton van ehhez, hogy jövőben legyen Pakson országos szinten is konkurencia képes csapat. Sok tényező bele fog szólni, páran abba fognak hagyni és páran már abba is hagyták, mert mostanság sok ilyen dolog van, amivel tudnak gyerekek foglalkozni és ami nem „fáj” és nem kell olyan sok „dolgozni”, stb....

 

    Nem szeretnék senkit kiemelni, mert azt gondolom, hogy csapat 75 %-a mindig keményen dolgozott és próbált fejlődni, amit köszönöm és bízom benne, hogy továbbra is így lesz, mert „nagyon hosszú az út csillagokhoz!”.Aki nem így dolgozik, ahogy kellene, az mindig lentről fog ezeket a csillagokat nézni.

 

Hajrá ASE!

Pavlík Jan, ASE U14 edzője


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%