Fekete Zsuzsanna és Molnár Gyula fotói a mérkőzésről
Elolvasom »Az első félidőben szinte végig vezettünk, ám a folytatásban felőrölte a mieinket a Szolnok. Többen is extrát hoztak, de így sem bírtunk a jobb erőkből álló ellenféllel. Azért van mire büszkének lennünk, ...
Elolvasom »Három ezüstéremmel és egy bronzéremmel zártuk a viadalt
Elolvasom »Berkes Ferenc nyílt országos bajnok lett, Ács Péter szenzációs teljesítményével pedig MITROPA Kupát nyert a magyar válogatott. Képgalériával.
Elolvasom »Ahogy az lassan már szokássá válik, ismét két képgalériánk van. Molnár Gyula és Fekete Zsuzsanna ezúttal is aktív volt, ketten együtt majdnem hetven képpel jelentkeztek.
Elolvasom »A két csapat közös megegyezésének értelmében szombaton 18.00-kor csapunk össze a Szolnokkal a Tiszaligetben.
Elolvasom »Az első félidőben végig vezettünk, ám a második félidő eleji közjáték megzavart minket. Sajnos a folytatásban már az Olaj akarata érvényesült, és bár mindent megtettek a játékosok, a lelküket is kitették ...
Elolvasom »Medve Máté sérülése nem jött rendbe, így ő biztosan kihagyja a mai meccset
Elolvasom »Május-június fordulóján rendezték az Országos Diákolimpiát, Főiskolai és Egyetemi Bajnoskágot a Velencei tavon. A hagyományosan izgalmas regattáknak otthont adó sukorói versenypályán ezúttal is több ASE-s ...
Elolvasom »Mindhárom meccset megnyerték fiaink a Regionális Döntőben. Ennek örömére képgalériával és videóval is készültünk a döntőről!
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu